Szeretettel és tisztelettel köszöntöm Önt, kedves látogató, Szihalom Község polgármestereként, a Képviselő-testület nevében is itt a szihalmi, Anonymus szerinti Árpád-kori település honlapján.
Községünk kedvező földrajzi adottságú, kiemelkedően szép épített- és természeti környezetben fekvő település, melynek látnivalóit, nevezetességeit kívánjuk e honlap segítségével a Tisztelt Látogató figyelmébe ajánlani.
Képviselő-testületünk fő feladatának tekinti, hogy Szihalom kellemes lakóhellyé váljék az itt élők számára, ugyanakkor a meglévő értékeink, hagyományaink bemutatása mellett fontosnak tartjuk, hogy tájékoztassuk a község lakosságát és a településünk után érdeklődő, letelepedni és befektetni szándékozó kedves vendégeinket mindarról, ami itt történik, ami nekünk fontos, amit meg szeretnénk mutatni a nagyvilágnak!
Hiszen büszkék lehetünk elért eredményeinkre, szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy van mit megmutatni, a pályázatok egész sorát valósítottuk meg; s az elmúlt három és fél év alatt közel 1,5 Milliárd Ft pályázati forrás érkezett melyek a falu lakosság-megtartó erejét erősítették.
A közösségi élet felvirágoztatása is sikeres volt, hiszen szép számú rendezvénnyel tettük lehetővé nem csak az itt élők számára a kikapcsolódást, a felüdülést a hétköznapok gondjaiból,- s talán minden jószándékú szihalmi ember egy kicsit ráérzett a boldogság lélekemelő voltára! „ A lélek egészsége a testi gyógyulás alapja.”
Egymást tisztelni, szeretni, segíteni, – s meglátni a másikban a jót! Ez a kulcsa a falusi életformának.
Ettől szép a falvakban lakni és egészséges életet élni.
Őszintén remélem, hogy a közreadott információk az itt élőket, s a község iránt érdeklődőket segíti, hogy részletesen felfedezzék, megismerjék falunkat, s kedvet ad ahhoz, hogy személyesen is ellátogassanak hozzánk, polgárainknak pedig segítséget nyújt ahhoz, hogy a helyi közügyekben még tájékozottabbak, jártasabbak legyenek.
Reméljük, honlapunk segítségével célunk eredményes lesz.
Bóta József Sándor
polgármester